2013. augusztus 15., csütörtök

elfogytak - hajápolás




Az utóbbi pár hónapban mindig félrerakosgattam a kiüresedett termékek csomagolását, hogy majd megírom nektek mi a véleményem róluk. Annyira szorgos voltam, hogy most már annyi "szemét" gyűlt össze, hogy egy egész sorozat kijön belőle. Így most első lépésben a hajápókat szedtem össze.

 
Név: The Body Shop - Rainforest Volume Shampoo and Conditioner
Ár: 1.990 Ft
Sok The Body Shop termékem van és a többségét imádom is, de ez a sampon és balzsam semmi érzelmet nem váltott ki. Azért vettem őket mert gondoltam megnézem mi az a nagy felhajtás a szilikonmentes samponok körül. Tudtam hogy több hónapig kell használni míg átáll a haj, addig ne is várjak csodát. Nagyjából egy hónap után jöttek is az eredmények. Mikor kiköltöztem ide a hajam, nem tudom a stressztől vagy a rettentő párás klímától, de olyan korpás lett mint még soha. Ez nagyjából egy hónap alatt teljesen elmúlt miután elkezdtem használni ezt a sampont. A másik pozitívum pedig az volt, hogy ritkábban kellett mosnom a hajam, akár 3-4 napot is kibírt és még a 4. napon is csak másnaposnak tűnt. Ami viszont nagyon ellene szólt, hogy a hajam szárazabb lett mint egy szénaboglya. A kondícionáló viszont messze nem elég hidratáló, így nem sokat javított a helyzeten.   
Én nem fogom újra vásárolni, vannak jó tulajdonságai, de nekem ezért az árért nem éri meg, még az illata sem olyan fincsi mint a megszokott Body Shop csodáké.
Név: Garnier Fructis - Portifying Shampoo
Ár: $4.49 ~1.010 Ft
Mikor váltottam a Body Shoppos samponról gondoltam jó lenne maradni azért a szilikonmnetes termékeknél, mégiscsak van pár jó tulajdonsága, úgyhogy beruháztam a Fructis szilikonmentes verziójába. Ezzel nagyon boldog is vagyok, az illata ugyanaz a gyümölcsös illat mint a többi Fructis samponnak és ugyanolyan jól működik mint bármely másik. Persze ez is eléggé szárítja a hajat, ezért megvettem ennek is a kondícionáló párját is, de arról inkább ne is beszéljünk, semmire nem jó.
Név: Organix - Hydrating Macadamia Oil Intensive Moisture Mask
Ár: $7.99 ~ 1.800 Ft
Mivel az ilyen samponokhoz valami igazán erős hidratáló kell, így én ezt a maszkot választottam. Azért is erre esett a választásom mert az Organix termékek, ha nem is 100%-ban, de nagyon nagy részben természetes összetevőket tartalmaznak, gondoltam így nem szennyezi be újra a hajam. Hetente kétszer használtam, ami bőven elég is volt, fincsi illat, az eredmény finom puha haj, nem is kívánhatnék többet, teljesen elégedett voltam vele. Bár most mást használok, lehet hogy a jövőben még visszatérek hozzá.

Próbáltatok már szilikonmentes termékeket, mi a véleményetek róla? Aki esetleg régóta használja őket meg tudja mondani, hogy ha teljesen átáll a hajam a szárazság elmúlik vagy az állandó?

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a szilikonmentes termékeket, szerencsére a hajam is átállt már teljesen, sőt, ha néha sietség miatt simát használok, akkor sem szúrom el, csak nem szabad túlzásokba esnem. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is beváltak ezek a szikikonmentes dolgok, én még kísérlétezek, de szerintem én is maradok ezeknél.

      Törlés
  2. Én még vegyesen használok hol szilikonos hol szilikon mentes sampont. Rossz technika, de el akarom előbb használni a szilikonost, jelenleg két Yves Rocher szilikon mentes samponom van ami bevetésre vár, úgyhogy kíváncsi leszek, ha nem váltogatom akkor milyen hamar szokik hozzá a hajam.

    VálaszTörlés