2013. december 31., kedd

goodbye 2013 welcome 2014!

Az idei év utolsó bejegyzése személyesebb jellegű lesz, gondoltam csinálok egy gyors számvetést az elmúlt évről. 

2013 az én életemben nagy változásokat hozott ezek közül talán az egyik legnagyobb a külföldre költözés. Bár már 2012 második felét is itt töltöttem Amerikában, mégis úgy érzem ez az év volt az amikor igazán elszakadtam otthonról. A családom és a barátaim nagyon hiányoznak, de tudom, hogy a szálak nem szakadnak el, és ahogy én nekik, úgy ők is mindig ott lesznek nekem, mindegy mennyire nagy a távolság köztünk.
Az év második felében, egészen pontosan október 26-án pedig átélhettem életem eddigi legboldogabb pillanatát, amikor párommal, a család és barátok előtt, összekötöttük életünket. 
Utazásból is jutott az idei évre, ellátogattunk Atlantic City-be és Los Angelesbe, körbejátuk a Long Island-et. 

És persze nem szabad kihagyni, hogy a blog is 2013-ban látott napvilágot. Így ezúton is szeretném nektek megköszönni a sok támogatást és a sok kedves hozzászólást, ezek azok amik a lendületet adják, hogy folytassam.

Hmm... 2014, kíváncsi vagyok mit tartogat számomra, remélem még több változást hoz az életembe. A bloggal kapcsolatban tervbe van véve a bejegyzések és fotók minőségének javítása és a bejegyzések sűrítése, talán teszek pár próbát a videókkal is, na majd meglátjuk hogy sikerül.

"A világ bármely részén élsz és bárki vagy
Szeretném, hogy légy egy kicsit boldogabb!
Kívánj igazabb ünnepet, kívánj igazabb életet!"

 Kívánok Nektek nagyon boldog és sikerekben gazdag 2014-et!

3 megjegyzés: